H
K
Sze
Cs
P
Szo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42






Az Európai Parlament elítélte a keresztyének elleni erõszakot
2011-02-13 20:37
Állásfoglalásban emelte fel hangját az Európai Parlament (EP) a keresztyénekkel szembeni és minden más vallási indíttatású erőszak ellen. A strasbourgi plenáris ülésen elfogadott állásfoglalás elítéli az Egyiptomban, Nigériában, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Cipruson, Iránban és Irakban keresztyének ellen elkövetett erőszakcselekményeket.

A parlamenti képviselők felkérik a Külpolitikai Ügyek Tanácsát, hogy a január 31-én tartandó ülésen a tagok vitassák meg a keresztyénüldö-
zés, valamint a vallás- és lelkiismereti szabadság kérdését. Az állásfoglalás elítéli a vallás eszközként való alkalmazását a különböző politikai konfliktushelyzetekben. Felszólít továbbá a vallásszabadsághoz való emberi jog megerősítésére vonatkozó uniós stratégia kialakítására.
Egy január elején közzétett tanulmány szerint a vallásuk miatt üldözött emberek nagy része keresztyén. Ötven országban mintegy százmillióan vannak veszélyben – állítja az Open Doors. A keresztyén emberi jogi szervezet adatai azt mutatják: a keresztyénüldözés világszerte drámaian növekszik. 
Január 17-én a magyar és európai egyházak képviselőit fogadva Orbán Viktor miniszterelnök is támogatását fejezte ki, hogy az Európai Unió hatékony választ adjon az egész világot érintő keresztyénüldözésre és a keresztyén közösségeket érő egyre szaporodó támadásokra. „Azt szeretném, ha intézményközi vitákat nem provokálva, de Magyarország hozzájárulhatna ahhoz, hogy az Európai Unió egyértelmű és határozott állásfoglalást alakítson ki” – fogalmazott a kormányfő.
Január 2-án  XVI. Benedek pápa szintén felszólította a nemzetközi közösséget, hogy védje meg a vallás szabadságát. Az MTI értesülései szerint vallásszabadságról szóló állásfoglalást készítenek elő uniós diplomaták az EU-országok külügyminisztereinek január 31-i tanácskozására is. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa,  Navi Pillay közleményben szólította fel az államokat, hogy küzdjenek erőteljesebben a vallási diszkrimináció ellen. (Cz.A.)  Forrás: www.reformatus.hu

 




A Föld legsötétebb országa: Észak-Korea
2010-12-29 13:59
Észak-Korea az az ország, ahol a keresztényeket a legsúlyosabban üldözik. Ebben az országban hivatalosan NINCS KARÁCSONY! JÉZUS KRISZTUST SZÁMÛZTÉK AZ IDŐSZÁMÍTÁSBÓL!

A 2009-es év Észak-Koreában 97-es évnek neveztetik, mert 97 évvel ezelőtt született „a nagy vezér“ Kim Il Sung, aki 1994-ben halt meg, azóta őt „örök napként“ kell tisztelni. Az fia, Kim Jong Il az egész országban üldözteti a titkos rendőrség által a keresztényeket és a harmadik generációig szándékozza őket kiírtani.

Az embereknek Kim Il Sung-ot és Kim Jong Il-t istenként kell imádniuk. Aki nem hajol meg az országszerte felállított hatalmas Kim Il Sung-szobrok előtt, az az ember annak a veszélynek van kitéve, hogy munkatáborba viszik. A nép szenved a korrupció által okozott éhinségtől. 30 munkatáborban szenved kb. 200.000 ember kegyetlen kínzások alatt. 70.000 keresztény van munkatábori fogságban, mert az állam ellenségeinek tekintik őket. Kínzások, kivégzések és embertelen kísérletek történnek minden nap. A foglyoknak napi 18 órát kell dolgozniuk, mint rabszolgáknak.

Soon Ok Lee asszony 1994-ben szabadult ki 6 év munkatábori fogság után."Imádkozzatok Észak-Koreáért!" - kéri a könyvében. A keresztények szenvednek a táborokban a legtöbbet. Némelyeket brutálisan bántalmaztak, hogy soha többé ne tudjanak az égre feltekinteni. Másokat leöltek vagy a fogolytársaikért haltak meg. De sokan énekeltek, amíg ütlegelték őket. Soha nem láttam olyan keresztényt, aki Urát megtagadta volna.

Az iskolákban a tanárok szisztematikusan kikérdezik a gyerekeket, hogy a szüleiknek van-e Bibliájuk. Egyszer egy gyermek kikotyogta, hogy a nagymamája a fotelban rejtett el egy Bibliát. Ezért az egész családot munkatáborba hurcolták. Ri Hyon-Ok-ot, egy 33 éves hölgyet 2009 nyarán bibliaterjesztésért nyilvánosan kivégezték, és a férjét a szüleivel egy büntetőtáborba szállították.

Ennek a rendszernek soha sem sikerült, Krisztus testét Észak-Koreában megsemmisíteni. A súlyos üldöztetés ellenére mégis kb. 200.000 keresztény van az országban. A „földalatti“ találkoznak kis házi gyülekezetekben, behúzzák a függönyöket és suttogva énekelnek. Kívülről megtanult bibliarészletekkel erősítik egymást. A nehézségek ellenére növekszik az egység a keresztények között. A házigyülekezetek szövetkeztek és életre hívtak egy imakampányt. Imádkozni akarunk az országunkért. Kérünk, imádkozzatok velünk, hogy az evangélium átformálja az országunkat és hogy legyen erőnk, hogy hűek maradjunk Jézushoz. Ez a kérésük üldözött testvéreinknek.

 

Egy fejezet Soon Ok Lee könyvéből:

Az öntöde

Egy estén Február 1992-ben az öntődébe mentem. A napi munka már majdnem véget ért és nekem kellett a produkciót ellenőriznem. Láttam, amint 8 keresztény fogoly egy nagy metálkondért cipelt, amelyben olvasztott érc volt. Egy felügyelő szidalmazta őket hangos átkozódások közepette: Holnap megint átnevelés lesz, amiért ennyire csökönyösek vagytok! Holnap meg lesznek tisztítva a gondolataitok! Holnap mindenkinek elfogjátok mondani, hogy a Menny csak egy mese, különben meg lesztek ölve! Megértettétek ezt?

Egyikük sem felelt a felügyelőnek. A következő nap egy fontos nap volt az átnevelő programban és mindenképpen azt akarta, hogy ezek a keresztények megtagadják a hitüket. Ráüvöltött a férfiakra: Mért nem válaszoltok nekem? Azonnal válaszoljatok! De ők továbbra is hallgattak. A felügyelő átkozódott: Ti kurvák fiai! Gyertek ide, mind a nyolcan, a padlóra veletek, arccal lefelé! Odaléptek, letérdeltek és lehajtották a fejeiket. A felügyelő odakiáltott néhány többi fogolynak: Ezeknek a disznóknak egy leckére van szükségük! Úgy tesznek, mintha nem ismernének engem! Hozzatok égő fémet a kályhából és öntsétek rájuk! A munkások arca fehérre vált. A folyékony fém több mint 1.000 fokos volt. Tétováztak. Velük együtt akartok meghalni? - ordított rájuk a felügyelő.

A munkások elszaladtak, hogy egy kondért hozzanak olvasztott fémmel. Ráöntötték a fémet a nyugodtan ülő keresztényekre. Hirtelen égő hús szaga érződött. Láttam, amint a keresztények teste összezsugorodott, ahogyan a folyékony fém a testükbe égett. A padlóra estem, majdnem elveszítettem az eszméletemet ettől a sokktól. Egyszer csak hallottam, hogy eszelősen üvöltök. Más foglyok is kiáltottak, amint a 8 keresztény meghalt. Ránéztem a holttestekre. Mit hittek ezek az emberek?! Mi lehetett nekik fontosabb az életüknél?! Azokban az években ott a táborban sok keresztényt láttam meghalni. Egyikük sem tagadta meg azt az Istent, aki a Mennyben van. Pedig csak annyit kellett volna mondaniuk, hogy már nem hisznek Istenben és akkor szabadon engedték volna őket. Mért nem féltek ezek az emberek a haláltól? Az õ hihetetlen hitük egy nagy kérdést hozott fel a szívembe: Mit láttak ezek az emberek? Mi volt nekik - ami nekem nem volt?!

 

Források: Open Doors és Soon Ok Lee:
Lasst mich eure Stimme sein! - Sechs Jahre in Nordkoreas Arbeitslagern
Fordította: Dr. Esther Judith Becker

 




Baptisták segítenek a katasztrófában
2010-10-22 15:16
Hogyan látja a katasztrófát az önkéntesek koordinátora, aki már több külföldi katasztrófa helyszínén is megfordult segítőként

ÖNKÉNTES SEGÍTŐK

 Nagyszerű látni az összefogás, a szeretet erejét. Önkéntesek százai érkeznek és dolgoznak Kolontáron, Devecseren, az iszapkatasztrófa által sújtott területeken. A Baptista Szeretetszolgálat is naponta szervez önkéntes csapatokat Devecserbe. A létszám és összetétel , mint ahogy a feladat is napról napra változik. Volt, hogy a raktárhelyiségekben kellett rakodni, rendet tenni, volt hogy az utcák, közterületek megtakarítása volt a feladat.
Kormos Endrét, az önkéntesek koordinátorát kérdeztük, aki lassan egy hete Devecseren dolgozik.
- Mi a helyzet ma Devecseren? Érkeznek az önkéntesek?
„A térségből sok kis település ajánlotta fel a segítségét. Munkásokat küldenek, minden nap legalább 300 önkéntes segédkezik a takarításban. Ma az eső miatt kicsit nehezebb a munka. Ilyenkor csak az igazán kitartóak jönnek. A Szeretetszolgálattal ma a Menedék Alapítvány önkéntesei dolgoznak. Kiskunmajsáról, a menedékvárosból érkezett 5 férfi: két gondozó és három ott élő hajléktalan. Iszapot takarítanak a házaknál.
- Milyen érzés ott lenni?
Néha kicsit hideg van, de egyébként jó. Nagyon jó összedolgozni a Nagycsaládosokkal, akik rengeteget segítenek. De a helyiek is, akár csak a konyhás néni is nagyon nagy megbecsüléssel van. Segítenek mindenben, amiben tudnak.
- Te sokfelé dolgoztál már a Szeretetszolgálattal. Csecsenföldön, Burmában, Afganisztánban vagy legutóbb pl. a haiti földrengésnél. Miben különbözik ez a helyszín, ez a munka a külföldi katasztrófáktól?
Sokban. Nincsenek azok a fajta menekülttáborok, mint külföldön egy nagy katasztrófánál. A nehézségek is másfélék. De ami sokat segít, hogy az önkormányzattal, katasztrófavédelemmel, stb. gördülékenyen össze lehet dolgozni. Ami viszont pont a fordítottja, hogy sokkal inkább jönnek olyanok is segélyért, akik valójában nem szorulnának rá. Haitin pl. ilyet nem láttunk, ott valahogy ez nem fordult meg az emberek fejében. ( vagy csak kevesebbszer szembesültünk vele ) Viszont ami jó, hogy a legtöbb férfi, akinek épen maradtak a holmijai, de a károsultak közül is sokan lapátot ragadtak és folyamatosan dolgoznak. Kolontáron néhány idős férfi ott maradt, és a mai napig a katonákkal együtt lapátol.
Ami aggasztó, hogy nagyon sokan katasztrófaturistaként jönnek. Tegnap pl. a parkolóban egy 20 év körüli lány a kb. 10E Ft-os védőfelszerelésben egyszer csak beült az autóba egy fényképezőgéppel a kezében, és hazament. Nagyon sok kárt csinálnak anyagilag a katasztrófa-túristák - egy öltözet védőfelszerelés majdnem 10E Ft...

Forrás: www.baptistasegély.hu




A világklasszis focista Jézusban hisz
2010-10-04 15:40
Jézusnak köszöni! -Kaká a világ egyik legismertebb futbal sztárja elkötelezett evangéliumi keresztyén!

Zseniális játékos, a világ egyik legjobbja, minden edző álma – csak néhány jelző, amelyekkel edzők az elmúlt időben Kakát dicsérték. A 24 éves brazil világsztár mégis a jelenkori labdarúgás egyik legszerényebb tehetsége. Săo Paulóból, jól szituált családból származik, kifogástalan modora és fegyelmezett életstílusa nemcsak a magániskolai nevelésnek, hanem nyíltan vállalt, elkötelezett evangéliumi hitének is köszönhető. Jellegzetes, az égnek tartott kezekkel kifejezett gólöröméről egy interjúban elmondta: kisgyermekként az uszodában egy balszerencsés elrugaszkodásnak köszönhetően az úszómedence ugródeszkáján landolt. „Eltört az egyik hátcsigolyám, de csodával határos módon felépültem belőle. Hiszem, hogy Jézus Krisztus kegyelméből lehetek ma az, ami vagyok” – vallja Kaká, akinek sportolói ars poeticája is a Bibilából való: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” Kaká ezenkívül oszlopos tagja az „Atletas de Cristo” (Krisztus Atlétái) szervezetnek, 2004-ben pedig az ENSZ élelmiszerprogramjának Éhezés Elleni Nagykövete címmel tüntették ki (Forrás:Új exodus)




Baptisták segítik az árvízkárosultakat
2010-06-26 20:03
A Baptista Szeretetszolgálat az árvíz és viharkárok okozta területeken segít!

Tartós élelmiszereket, ivóvizet valamint háztartási fertőtlenítő szereket sikerült gyorssegély formájában adni Sátoraljaújhelyen a kitelepített rászorulók részére. A segélyosztásban a Kelet Magyarországi Speciális Mentők együtt dolgoztak a baptista Rescue24 tagjaival. Egy másik csoport Székesfehérváron segített a viharkárok enyhítésében, továbbá Edelénynél vettek részt az árvízi védelemben.




Ringo Starr: „Megtaláltam Istent”
2010-02-28 20:43
Az egykori Beatles együttes tagja megtalálta Istent. Erről az élményéről az amerikai Los Angeles Times c. lapban számolt be.

A spirituális témák már évek óta foglalkoztatták a zenészt, s ezzel kapcsolatosan rámutatott: Ha az ember sokat kutat valami után, találni is fog valamit. Így jött rá arra, hogy Isten az életet jelenti számára. Az idén júliusban 70. évét betöltő egykori világsztár hálás azért, hogy az évek nem Isten nélkül teltek el. Amikor 1970-ben az együttes felbomlott, Starr az alkoholhoz és a kokainhoz nyúlt. Ringo Starr megtérése sokak számára különlegesség, hiszen abban a csapatban zenélt, ahol John Lennon, akit 1980-ben meggyilkoltak, s előtte nem sokkal kijelentette: „Népszerűbbek vagyunk mint Jézus”. Ennek ellenére megtérni Jézushoz, s erről még szólni is a nyilvánosság előtt, nem kis dolog – állapítja meg a brit Daily Mail. (nd.nl – 2010-02-07 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

 




Baptisták segítenek Haitin
2010-01-14 11:41
Haiti – A Baptista Világsegély reagál a földrengésre

A Baptista Világsegély, a Baptista Világszövetség segélyezéssel és fejlesztéssel foglalkozó ágazata elkötelezetten segít az áldozatoknak a tegnapi haiti földrengést követően.

A Baptista Világsegély 20.000 dollár sürgősségi adományt nyújtott a haiti Baptista Szövetség számára. A segélyszervezet adományokat gyűjt, hogy minden rászorulónak biztosíthassák a segítséghez jutást.

Észak–Amerika és más országok segélyszervezetei a további segítség lehetőségeit kutatják. A Baptista Világsegély „Rescue 24” csapatának két munkatársa már útban van Magyarországról Haiti felé - tájékoztat Paul Montacute, a szervezet igazgatója, ők az „North Carolina Baptist Men” csapatához csatlakoznak majd.


Vezetőikért imádkoznak az amerikaiak!
2010-01-07 19:05
Az USA-ban 2001-ben hozták létre az Elnöki Imacsapatot, ami évente beosztja, mely városok hívői imádkozzanak a mindenkori elnökért, az ország vezetőiért, politikusokért, közéleti emberekért, gazdasági vezetőkért. Itt olvashatjuk újévi imájuk részletét is…

Idáig 1,2 millió amerikai hívő ember vett részt az imacsapat rendezte közös könyörgésekben. Ők napi imáikban hordozzák az elnököt, a nemzet vezetőit, a hadsereg tagjait és másokat, akik az országos és a helyi közösségekért felelős hivatalt töltenek be. Az Elnöki Imacsapat elnöke, Scott Fehrenbacher számolt e arról, melyik volt az a tíz város, amelyben egymást követően, szervezetten hangzottak el az imádságok a köz szolgáiért. Ezek: Houston/Texas Állam, Los Angeles/California Állam, Dallas/Texas Állam, Phoenix/Arizona Állam, Colorado Springs/Colorado Állam, Atlanta/Georgia Állam, New York/New York Állam, Indianapolis/Indiana Állam, Austin/Texas Állam, Denver/Colorado Állam. A városok fele republikánus többségű, a másik fele demokrata többségű. Az Elnöki Imacsapatot a 2001 szeptember 11-i borzalmas berepülés után hívták életre. Az imacsapatnak és a tervezett közéleti imádkozásnak az alapigéje: „Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben” (1Timotheus 2,1-2). Idézet az újévi imádságból:

„Urunk, Istenünk, arra kérünk Téged ezen a mai napon, légy irgalmas nemzetünkhöz, Amerikához. Megvalljuk Előtted, elfordultunk Tőled, ami polgáraink egy részére is jellemző. Gyakran csak azért, vagy talán már azért sem éreztük magunkat felelősnek, ami szűk környezetünket vagy csak a magunk életét érinti. Bocsásd meg Urunk önzésünket, s azt, hogy nem töltöttük be azt a megbízatást, amit nekünk adtál a föld gondozására, őrzésére…Urunk, emlékezzél meg imáinkról, amikor vezetőinkért emeljük fel szavunkat, formáld vezetőinket úgy, hogy ők oltalmazhassák az élet kultúráját, s ne a halált szolgálják, és megőrizzék az igazságosságot és a szabadságot hazánkban. Ajándékozz nekünk olyan vezetőket, akik a javunkat munkálják és a keresztyének javát is…Kérünk, oltalmazd katonáinkat itthon és külföldön is, kiváltképpen az új esztendőben, hogy eredményesen védelmezhessék szabadságunkat és békénket, szerte a világon…Urunk, taníts minket arra, hogy Téged tegyünk az első helyre minden dolgunkban. Taníts minket alázatra, meg engedelmességre Irántad, s arra, hogy Veled járhassunk életünk minden útján. Kérünk Urunk, hogy az új esztendőben még jobban látszódjék meg Fiad arca rajtunk, magatartásunkon, hitünkön…A mi hazánkért azt kérjük Tőled Urunk, hogy ajándékozz nemzetünknek és vezetőinek az új esztendőben is bölcsességet és olyan vezetést, amelyben Téged követhetünk. A Te csodálatos nevedben kérünk Téged ezért, Urunk. Ámen”. ( Forrás:PPT.usa – assistnews.net – 2009-12-29 )




Sylvester Stallone megtért!
2009-10-27 11:26
Sylvester Stallone a "kemény fiú" bizonyságot tesz Jézus Krisztusba vetett hitéről.A híres filmsztár és színész a keresztyén hit elkötelezettje. Szerinte nincs köztes út: vagy Istennel, vagy nélküle. Újjá lehet születni! – nyilatkozta a 63 éves sztár. A Keresztyén Küzdősportok Egyesületének honlapján mondta el gondolatait a született new yorki színész, aki szerint arról van szó, hogy az életben Krisztust kell követni, s nem magányos farkas módjára kell küzdenünk. Egy kerekasztal beszélgetés során, amit Stallone lelkészekkel folytatott, elmondta: Amikor csak templomba megyek, amikor a Jézus Krisztusba vetett hit vonzásának átadom magam, hallgatom Igéit és engedem, hogy kézen fogva vezessen, lehullik rólam mindenféle külső-belső nyomás. Szerinte nagyon fontos, hogy a keresztyének gyülekezetekhez tartozzanak, és a hitüket gyakorolják. A keresztyén alapok nagyon fontosak, ezáltal kapom meg életem értelmét, a szeretetreméltóság értelmét, az adás, odaadás értelmét, a korrektség értelmét, s tudok ellenállni olyan dolgoknak, amikkel naponta bombáz a filmipar: az irigységnek, a kapzsiságnak, a féltékenységnek és az elkeseredésnek. A Biblia Stallone számára a hit, az igazságosság és a győzelem könyve. Jézus akkora erőt ad, amivel mindvégig meg lehet állni, s meg lehet maradni a legnehezebb helyzetekben is. A beszélgetések során több fontos Igét is megemlített a sztár, különösen sokat jelent neki az Efézus 6,12, a 2Timotheus 4,8, és a 2Korinthus 5,17. (Forrás: livenet.ch – 2009-10-19)


Milyen lesz a világ 50 év múlva?
2009-10-27 11:19
Richard Watson, aki új könyvében elmeséli, milyen is lesz/lehet az emberiség következő ötven éve. Kétszáz trendet elemez, ezekből emel ki öt nagy erejű, jövőt alakító változást.

Az első, hogy az emberiség egyre idősebb lesz, mert új technológiák révén egyre több betegséget gyógyítanak sikerrel. Az államok és emberek egyre többet költenek egészségügyre, gyógyszerekre, gyógyturizmusra, a memória megőrzésére és az "elhasznált" testrészek cseréjére. A második, hogy mindenki mindenkivel egyre szorosabb kapcsolatban áll majd a világban. Az infokommunikációs technológiák, a globalizáció, az olcsó utazás és a migráció megváltoztatják az emberek viselkedését, munkáját és gondolkodását. Már egymilliárd ember használja az internetet, és 2,5 milliárdan a mobiltelefont: ötven év múlva mindenki mindenkit elérhet a világon.

  A harmadik, hogy megérjük a gépek "felemelkedését" - reméljük, nem uralmát - az ember felett. Egységes GRIN-technológia alakul ki, amely a genetika, robotika, internet és nanotechnológia házasságából születik meg, és önmagukat reprodukáló gépekhez vezet, ahol lehetővé válik az emberi intelligencia gépekbe történő letöltése. Új dilemmánk az lesz: éljünk-e egy gépben örök életet, vagy korlátozott időt szénbázisú testünkben?

   A negyedik nagy formáló erő a hatalom Nyugatról Keletre tolódása. Kína, India és a Közel-Kelet lesznek a nagy nyertesek, de Oroszország, Brazília, Mexikó és a nagyobb népességű ázsiai országok is megerősödnek.

  Ötödikként egyre fontosabb lesz a környezet: a szennyezés, a globális felmelegedés, a nyersanyagok és az energiahordozók szűkössége, és legfontosabbként a vízhiány. Országok kerülnek víz alá, és a vízért folyik majd a legnagyobb harc: az emberiség fele már ma is vízhiányos területen él, Kína hatszáz legnagyobb városából négyszáz már ma is vízhiánnyal küzd, ami megakaszthatja az ország szuperhatalommá válását.  

  Hogyan változik a társadalom? A globalizáció még egy ideig folytatódik, de már megerősödik a lokalizáció: új törzsi érzések alakulnak ki az új városállamokban, helyben gyártott árukat veszünk, védjük a helyi piacokat, és a szállítási költségek megugrása miatt a helyi nyer a globálissal szemben. A társadalmak polarizálódnak, eltűnik a mai középosztály: egy része felemelkedik a szupergazdagok világába, más részük lesüllyed. Új szolgaság alakul ki a munkában, és új munkanélküliség. A változás felgyorsulása felfokozott izgalommal jár a társadalmak tagjaira: elterjed a nosztalgia, a világtól való elfordulás és a tehetetlenség érzése. Egyre többen keresik életük értelmét, megerősödnek a vallások, és a szellemi igények az anyagiakkal szemben.  

  Hogyan változik a politika? A nemzetállamok meggyengülnek, globális szervezeteken keresztül próbáljuk meg érdekeinket érvényesíteni, és a gazdasági hatalom olyan hatalmas városállamokban összpontosul, mint Tokió vagy New York. A feszültségek egyre inkább törzsek között robbannak, megerősödik a helyi politika és az idegengyűlölet. A politikusok már nem jólétet, hanem boldogságot ígérnek kampányaikban. A környezet vezető politikai témává válik. A gazdaság és politika visszatér 1914 előtti formáihoz, erősödik a nacionalizmus és a tekintélyelvű politikai rendszer. A politika nem a jövedelmet és a termelést adóztatja, hanem a "rossz" fogyasztást: győz a zöld politika. A félelemre építő politika is erősödik, mert nő a bizonytalanság. Mi következik ebből? Figyeljünk a vízre, a környezetre, a nemzetre és a világra.   (Forrás: Matolcsy György, vilag@hetivalasz.hu 8. évfolyam 51. szám, 2008.12.18)




Keresztények üldözése
2009-09-19 12:38
Kivégzésre ítéltek két megtért iráni asszonyt. Irán törtvényei szerint az iszlámból kitérőkre börtönbüntetés vagy halálbüntetés vár. Kolumbiában pedig egyszerűen kivégeztek egy lelkipásztort.

Teherán - Kivégzés vár a 27 éves Maria Rostampour-ra (Μεργιέμ (Μαρία) Ρόσταμπουρ) és a 30 éves Marzieh Esmeilambani-ra (Μαρζιέχ Εσμεϊλαμπάντ) – két iráni asszonyra, akik áttértek a kereszténységre. Az Agazilos.org weboldal híradása szerint a két asszonyt idén tavasszal lakásukon tartóztatták le, ahol a rendőrség Újszövetséget talált. Az asszonyokat egy teheráni börtönben tartják fogva, ahol megkínozták és megalázták őket, többek között napi ötszöri fizikai büntetést kell elszenvedniük. Kezdetben 25 másik fogollyal együtt voltak, később szemüket bekötve izolálták őket. Irán törtvényei szerint az iszlámból kitérőkre börtönbüntetés vagy halálbüntetés vár. A napi ötszöri muzulmán ima idején a két asszonyt megkorbácsolják, a nekik adott étel és ital mennyiségét pedig fokozatosan csökkentik, egészen addig, amíg vissza nem térnek az iszlámba. (forrás: ΑΓΑΖΗΛΟΣ, szimandron.hu – 2009-09-08)

Bogota – A latin-amerikai Kolumbiában három álarcos támadó agyonlőtt egy prédikátort, aki az ottani Pünkösdi Egyház lelkésze volt. A támadók behatoltak a 41 éves lelkész, Rafael Velasquez maranonali lakásába (Cordoba környékén), és felesége, valamint hat fiatal gyülekezeti tag szeme láttára ölték meg. (forrás: idea.de – 2009-09-16  www.reformatus.hu)




A keresztyénség várható alakulása a XXI. században
2009-08-20 16:12
Az 1970 es években az Egyházak Világtanácsa előrejelzést dolgozott ki. Ennek alapján a XXI. század elején a következő vonások lesznek jellemzőek a keresztyénség több mint 50 százalékára: - nem lesznek fehér bőrűek - a déli féltekén fognak élni - a megújult evangéliumi, vagy a pünkösdi karizmatikus vonalhoz fognak tartozni.

 

  Más előrejelzések alapján a világ kereszténysége a következő arculatot fogja mutatni a nevezett időszakra:

 

·         25 %  Klasszikus pünkösdi karizmatikusok. (Főleg Latin Amerika és a harmadik világ országai).

·         25% A megújult evangéliumi és a megújult történelmi protestáns  felekezetek              (baptista, metodista, evangélikus, református, független gyülekezetek, karizmatikus katolikus mozgalmak, stb.)

·         25 % A történelmi protestáns gyülekezetek, egyházak és a Római katolikusok közül a nem karizmatikusok, valamint a liberális szabadelvű gyülekezetek, a másik ág a tradícionális konzervativ nagyegyházi vagy evangéliumi gyülekezetek.

·         25% A névleges, vagy kultúrálisan keresztyének, akik nincsenek újjászületve, de magukat valamilyen felekezettel azonosítják, azonban az adott egyház életében nem nagyon vesznek részt, csak ha muszáj.

Forrás: Pablo A. Deiros 1998

 

 




Rövid hírek a világból
2009-08-04 09:10

A fekete amerikaiak hatvan százaléka újjászületett keresztyénnek tartja magát

Washington – A fekete amerikaiak 60 %-a nevezte magát újjászületett keresztyénnek a George Barna-féle közvélemény-kutató intézet legújabb felmérése szerint. A fehér amerikaiaknál ez a szám 46 %-ot mutat – jelenti a Déli Baptista Szövetség információs szolgálata. „Újjászületett keresztyén” alatt a felmérés szerint azt értik, ha valaki Jézus Krisztust személyes megváltójának, szabadítójának fogadja el, s vallást tesz erről a hitéről. Mind a feketék, mind a fehérek 47 %-a azon a véleményen van, hogy a Biblia a lényeges üzenetekben abszolút hibátlan, megbízható. Az afro-amerikaiaknak 92 %-a, a fehér amerikaiaknak 85 %-a vallja magát keresztyénnek. (epd.de – 2009-07-29)

Észak-Korea: nyilvánosan kivégeznek egy keresztyén nőt

Phenjan – A Nemzetközi Emberjogi Szervezet adatai és információi szerint Észak-Koreában bibliaterjesztés miatt nyilvánosan kivégeznek egy keresztyén nőt. A 33 éves keresztyén nőt, Ri Hyon-Okot még azzal is vádolják, hogy Dél-Korea és az USA javára kémkedést folytatott hazájában. (idea.de – 2009-07-25)

Üzbegisztán: Biblia és Mel Gibson betiltva

Oslo– Üzbegisztán északnyugati régiójában a Bibliát és Mel Gibson Passió című filmjét egyaránt betiltották. Ezen túl tilos énekeskönyvet, bibliai lexikont és gyermekbibliát terjeszteni. Nurulla Samolov, a régió egyik vezető hivatalnoka rendelkezett így, s már legalább három razziát rendelt el ezen kiadványok elkobzására. Az üzbég kormány nem csak keresztyén irodalmat cenzúráz, hanem más szellemi terméket is. A Karakalpakstan tartományban csak az államilag ellenőrzött iszlám és orosz ortodox egyházi-vallási tevékenység engedélyezett. A fővárosban, Taskentben viszont engedélyezett Mel Gibson filmjének a megtekintése. (livenet.ch – 2009-05-25 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

 Spielberg filmet forgat Martin Luther Kingről

Hollywood - Steven Spielberg a Dreamworks filmvállalattal együttműködve filmet készít a baptista prédikátor és emberjogi harcos, Martin Luther King életéről. Bár még nem választotta ki a főszereplőt és a rendezőt, de tervei készen állnak a megvalósításra. Spielberg már megszerezte King könyveinek és beszédeinek szabad felhasználásának a jogát. Mint ismeretes, Spielberg Hollywood nagymesterei közé tartozik. Az angol Independent újság jelentése szerint a filmezés jogának megszerzése nagy örömet jelent Spielbergnek. A négyből még élő három King-gyermek nagyon tartózkodó volt minden korábbi jelentkezővel szemben. Ezért is jelent a filmezés jogához való hozzájárulásuk Spielbergnek nagy megtiszteltetést és örömet. (pro-medienmagazin.de – 2009-05-20 – dr. békefy-röhrig klaudia - www.reformatus.hu)




Világméretű nyomás a keresztényekre
2009-07-08 13:44
A Konrad Adenauer alapítvány szemináriumot szervezett Németországban, ahol megvizsgálták a keresztények helyzetét a nagyvilágban, különös tekintettel a keresztényüldözésekre.

Kiderült, hogy hitük miatt minden három percben megölnek egy keresztényt a világban. A világszerte üldözött embereknek a 80%-a keresztény.

A számokat a politológus-újságíró Andreas Püttman tette közzé azon a konferencián, amelynek fõ témája: ”Keresztények üldözése és diszkriminációja a nagyvilágban”. Nyilvántartások és felmérések szerint pontosan 50 államban korlátozzák vagy nyomják el szinte teljesen a vallásszabadságot, mindenekelõtt Afrikában és Ázsiában. Szaúd-Arábiában, Iránban és Eritreában rendkívül nehéz a keresztények helyzete. Törökországban veszélyesnek tartja a hatalom a misszió fogalmát.  /Forrás: www.pro-medienmagazin.de - 2009. 04. 21./

 




Gazdasági válság és a Biblia eladások
2009-07-01 18:24
Annak ellenére, hogy a válság idején számos árucikk iránt jelentősen visszaesett a kereslet, van egy könyv, amelynek eladása most is rendkívüli mértékben nő: ez pedig a Biblia.

A londoni The Times összeállításában a kiadók és a könyvkereskedők is arról számolnak be, hogy az utóbbi időben már nemcsak a hagyományos amerikai bibliaövezetben vagy a fejlődő országokban, hanem Nagy-Britanniában is rekordokat dönt a Szentírás iránti kereslet. Az időtálló könyv, amely a történelem során számos válságban nyújtott vigaszt és reményt emberek milliói számára, nem csak a hívőknél népszerű.

„Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren? És egy sincs azok közül Istennél elfelejtve" - olvasható a Biblia egyik könyvében, a Lukács evangéliumában. A Times szerint ezek és az ehhez hasonló igeversek számos embernek nyújtottak reményt a kilátástalannak tűnő helyzetekben a múltban, és ez modern korunkban is igaz, így nem csoda, hogy a gazdasági válság közepette egyre többen fordulnak a Bibliához, hogy erőt és vigaszt nyerjenek.

 

  Az Amazon internetes könyvkereskedés adatai szerint 25 százalékkal nőtt a bibliaeladások száma az elmúlt évben az Egyesült Királyságban. A leglelkesebb bibliavásárlók az ország északi részén találhatók, az összes eladott Szentírás 20 százalékát innen rendelték, ezt követi 19 százalékkal London. És nem csak az Amazon oldalain növekedett meg az érdeklődés a könyv iránt. A Nagy-Britanniában található keresztény könyvesboltok legnagyobb láncolatának vezetője is hasonló tapasztalatokról számol be. Az is megfigyelhető, hogy nemcsak vásárolják, hanem egyre többen olvassák is az Isten beszédének tartott könyvet, hívők és nem hívők egyaránt. Egyházi könyvek kiadói azt is elmondták, hogy egy újfajta nyitottság tapasztalható a szellemi dolgok iránt a kiadói piacon, és az általános könyvesboltok is egyre több polcot biztosítanak vallási témájú könyvek számára.

   A világ más tájain is tapasztalható a Biblia népszerűségének növekedése: míg 2006-ban 25,5 millió példányban kelt el, 2007-ben az Egyesült Biblia Társaság 27 millió darabot forgalmazott a szent könyvből. A legnagyobb mértékben természetesen Észak- és Dél-Amerikában növekszik a kereslet, ahol 11 millió Bibliát adtak el tavaly. Az egyik legnagyobb vásárlónak és kiadónak Brazília számít: a latin-amerikai országban évente átlagosan 5 millió példányban forgalmazza a Szentírást a Biblia Társulat. Az Egyesült Államokban a Biblia évről évre a legjobban fogyó könyvek közé tartozik, annak ellenére, hogy az amerikai háztartások 90 százaléka rendelkezik legalább egy példánnyal.

 

  Mindemellett figyelemre méltó az a tény is, hogy Angliában a keresztény istentiszteletek látogatottsága is nőtt az elmúlt időszakban: 2008 karácsonyán sokkal többen vettek részt vallásos rendezvényeken, mint az előző években. Szeptemberben az anglikán egyház például azt állította, hogy 37 ezer új személyt regisztráltak a „Vissza az egyházba vasárnap" elnevezésű eseményen, mely során az egyháztagok hívják el barátaikat egy összejövetelre.

Némelyek a globális gazdasági válsággal hozzák összefüggésbe a hitélet iránti növekvő érdeklődést, egyesek azt állítják, az iszlamista terrorizmus is befolyásolja a bibliaeladásokat. A Biblia története című könyv szerzője azokra a történelmi példákra hívja fel a figyelmet, mely során az iszlám felemelkedése azt eredményezte, hogy egyre többen fordultak a Bibliához. „A Szentírás rendkívül népszerű lett a 11. század végén, az első keresztes háború alatt, amikor is Európa először nézett szembe egy nem keresztény vallástól jövő fenyegetéssel" - mondja az író. Ugyanez volt tapasztalható 1453 után is, amikor a muzulmánok elfoglalták Konstantinápolyt, amely egykor a kereszténység bizánci központjának számított. Annyi bizonyos, hogy a 2001. szeptember 11-ei merényletek után az Egyesült Államokban rekordmennyiségben vásárolták a Szentírást. / Forrás: Hetek 2009. március 27. (XIII/13) /